Még nem a folytatás. De mi a véleményetek erről?

Sziasztok! Tudom már nagyon-nagyon régen nem volt rész. De nem nagyon van ötletem a történet folytatásához. De félig már meg van a következő fejezet. Most egy kérdéssel fordulnék hozzátok. Nekiálltam átírni a történetet úgy hogy ne Teen Wolf Fanfictin legyen. Ennek a prológusáról szeretném kikérni a véleményeteket.
Nagyon sajnálom hogy ilyen hosszú időre eltűntem. De nem akarom mindenféle sablonos magyarázkodással húzni az időt. Remélem vagytok még akit érdekel. És megírjátok róla a saját véleményeteket. Nagyon érdekelne hogy ne csak magamnak írogassak.
Puszi, Alli

   Prológus

1007. Délnyugat Európa (ma Dél- Francia ország)

Kinézetem a palota ablakán. Amióta élek mindig tudtam, hogy nem tartozom ide, nem vagyok hercegnőnek való. A viselkedésem nem kicsit tér el az átlagtól, akárcsak a külsőm. A szüleim a királyi pár, mit ne mondjak, egyikőjükre sem nagyon hasonlítok, szőke hajuktól és barna szemüktől nagyon elüt a fekete hajam és jég kék szemem. De senki nem gyanakszik hogy nem a király az apám. Pedig nem ő az.  Én tudom, hogy ki a valódi apám, aki jelenleg a királyi udvarban dolgozik, mint a személyi testőröm. Andrew Lumière. Elsétáltam az ablaktól. Valahogy hiába itt nőttem fel, ez a hely sosem lesz az otthonom. Jobban vonz az erdő, a szabadság. De a hercegnő jelző vas béklyóval köt ehhez a helyhez. Bár az öcsém fog egy nap trónra ülni. Nem is baj, én nem bírnám azt a sok kötöttséget.

******

-          Az nem lehet! Nem verhettek át annyi éven keresztül! – őrjöngött a király. Az ajtó előtt hallgatózó királyné tudta, hogy itt a vége.

-          De felség! Ez az igazság ő nem az ön gyermeke! – mondta a lovag.

-          Apám miről beszél? – az ifjú herceg nem érthette mi folyik ott.

-          Silas, menny ki! – mennydörögte a király. A fia pedig távozott. – Hogy lehet ez? Miért csak most jöttünk rá erre az egészre? Hogy lehet, hogy ez tizenöt éven keresztül nem derült ki? – a király forrt a dühtől. Képtelenségnek tartotta, hogy a felesége ilyen csúnyán átverte volna. Hogy Moira nem az ő lánya. Bár ezen nem sokan lepődnek majd meg, hisz szinte egyáltalán nem hasonlít rá. De akkor is, nem gondolta volna, hogy már másfél évtizede hazugságban él.

-          Felség fogalmunk sincs, hogy sikerült ennyi ideig eltitkolniuk! – mondta a lovag a padlót bámulva. A lovagok közül sokan tudták, hogy Andrew csak a lánya miatt van a várőrségnél. De képzelni sem merték volna, hogy a lánya Moira hercegnő.

-          Fogjátok el őket! A feleségemet, Moirát és a lovagot is! Ezért szenvedni fognak! – a felbőszült király őrjöngött dühében. Freyen elszaladt megkeresni szerelmét. Ha neki meg is kell halnia, a lánya jusson ki élve a várból. A lánya erős képességekkel született. Hisz mégiscsak egy ősi boszorkány és egy ősi vérfarkas leánya. Freyen már most tudta, hogy ezer év múlva születni fog egy leány, aki ugyan kinézetre és ereje természetében lánya ikertestvére lehetne mégis más lesz. Ereje többszöröse, természete tüzesebb és harciasabb. Neki kell majd megküzdeni az ő és lánya hibáinak következményeivel. Gondolataiba merülve csak azt vette észre, hogy Andrew előtt állt.

-          El kell vinned innen. Rájött. Nem engedhetjük, hogy baja essen! – mondta kétségbeesetten.

-          Mi történt Freyen? – kérdezte aggódva a lovag.

-          A király rájött. El kell vinned Moirát egy biztonságos helyre, ahol soha nem találnak rá. Kérlek, védd meg őt. – mondta a királyné zokogva.

-          Ő a lányom! Mindentől megvédem, esküszöm! - felelte Andrew határozottan. – De veled mi lesz? – a határozottság távozott a hangjából és helyét mély aggodalom vette át.

-          Az én életem parányi súly csupán. Ahogy a tied és Moiráé is. Az igazi értelme a dolognak csak ezer év múlva lát napvilágot. Az ő megszületésének érdekében kell a lányomnak életben maradnia. – az utolsó csók után útjára küldte a lovagot ő pedig a várudvar felé vette az irányt. El kell terelnie az őrség figyelmét.

******

Andrew felszaladt Moira lakosztályához. Ismerete annyira lányát hogy még nem alszik. Legalábbis nagyon remélte. Tudta jól ma este örökre elveszítette Freyent. De az esküjét soha nem szegné meg. Amíg él védeni fogja a lányát. A szerelmük emlékéért és a jövőben születendő gyermekért. Csak azt tudják, hogy ezer év múlva fog megszületni a leány. De se többet se kevesebbet róla. Berontott lánya hálótermébe. Igaza lett, az egykori hercegnő az ablakban állt és bámult ki a sötétbe.

-          Moira pakolj! El kell mennünk! A király rájött, hogy nem az ő lánya vagy. El kell hagynunk a kastélyt most azonnal. – mondta a lovag és kivezette a hálóterméből a zavarodott lányt.

-          Anya is jön? – kérdezte a lány.

-          Sajnálom kicsim. Őt már soha többé nem láthatod. – mondta szomorúan a fiatal lovag.

-          Végre! – sóhajtott fel a lány. – Utáltam ezt a helyet. Még az erdő közepe is inkább az otthonom, mint ez a vár. - ezzel lesietett a titkos átjárón a cselédudvarba. Apja fejére húzta a köpenye csuklyáját. Sikeresen kijutottak a várudvarból mire megszólaltak a harangok. Ez jelezte a hajtóvadászat kezdetét, a célpont pedig Moira és Andrew volt. Mire az erdő széléhez értek már fáklyák gyúltak mindenfelé. Túl közel voltak, a kutyák már majdnem utolérték őket. Nem volt már hova menekülniük. Moira elbotlott egy kiálló gyökérben. Mire felállt volna az egyik fiatal vadász utolérte. Itt lenne a vége? Csak ez az egy kérdés lebegett a szeme előtt. De nem félt. A halál számára nem volt ijesztő, az élete titkokból, hazugságokból és menekülésből állt. A halál hozhatta volna meg számára a régen áhított nyugalmat. Mindig szerette a csendet és a békét. De ahogy felnézett az ifjú vadászra, aki alig lehetett két évvel idősebb nála, mégis félelem töltötte el a szívét. De az a fegyvere helyett ő a karját nyújtotta.

-          El kell tűnnöd innen! Hol hagytad Andrewt? – kérdezte és felhúzta a földről. Moira próbált elhúzódni, de a vadász nem engedte. – Nem foglak bántani. El kell tűnnünk innen! – mondta és elkezdte abba az irányba húzni amerre az előbb is indult. Azt sem tudta, hol van az apja. Próbált eltávolodni a fiútól. Nem tudta ki ő, és hogy megbízhat e benne. De nem is bízott benne.

-          Ki vagy? – kérdezte elcsukló hangon a fiatal lányt.

-          A nevem William felség! – küldött egy biztató mosolyt a zavarodott Moira felé.

-          Nem vagyok felség! Soha nem is voltam az. – mondta a lány magabiztosan.

-          Bocsánat, Moira! – vigyorgott pimaszul a fiú.

-          Moira! – a kétségbeesett hang valahol előttük szólt. Amikor Andrew meglátta a lánya kezét szorító vadászt, levegőt is elfelejtett venni. – Engedd el! – mondta félig kérlelve és félig parancsolva. – Ha bántani merészeled…

-          Nem fogom bántani! Segítek nektek kijutni innen. – mondta Will az aggódó apának. – Gyertek, ha nyugatnak megyünk, le tudjuk rázni a vadászokat. – mondta a fiú és elindult az említett irányba.

-          Miért bízzunk meg benned? Honnan tudjuk, hogy nem viszel minket egyenesen a vadászok karjaiba? – kérdezte Moira. Ilyenkor tényleg hasonlított egy uralkodóhoz.

-          Nem tudnék neked ártani! – mondta és a szemében valamilyen furcsa érzelem cikázott végig. A lány ilyet még soha nem látott. Nem élt még elég ideje ahhoz, hogy minden érzelmet ismerjen. – Csak bízz meg bennem, esküszöm, hogy nem kell csalódnod bennem úrnőm. – mondta egyenesen a lány jég kék szemeibe nézve.

-          Ez esetben induljunk! – mondta a lovag. Hogy honnan jött ez a hirtelen bizalom? Látta az érzelmet a fiatal vadász szemében. Ő is így nézett Freyenre. Ilyen érzelmeket nem lehet megjátszani. – Sietnünk kell, ha nem akarjuk, hogy utolérjenek.

-          Egyet értek, induljunk azonnal!

Csendbe szelték az erdőt. Egy idő után nem hallották a kutyák csaholását. Nem tudták merre tartanak csak azt, hogy el onnan olyan messze, amennyire csak lehet. A fiú néha hátranézett a mögötte baktató lányra. Mindig csodálta a fiatal szépséget. Soha nem azt csinálta, amit mondtak neki. Kitartott az elvei mellet. Soha nem volt azaz elkényeztetett hercegnő, aki rózsaszín fátylon keresztül nézi a világot, mindig reálisan nézte a kemény valóságot. Kardal harcolt, és ha valami nem sikerült, akkor azt újra megpróbálta. Ez volta az oka annak, hogy beleszeretett. De amikor meghallotta, hogy rá kell vadásznia. Az volt az a másodperc, amikor dezertált. Soha nem tudott volna ártani a lánynak. Már órák óta gyalogoltak, amikor meglátták a hajnal első fénysugarait. A fiatal lány már alig állt a lábán. De semmiért sem vallotta volna be ezt az előtte gyalogló két férfinek. Erős nőnek tartotta magát, ezért nem hisztizett. Most veszítette el mindenét, de ő mégis talpon volt. Nem nyavalygott, pedig már majd leszakadt a lába. Az előtte sétáló fiú csodálta a lány kitartását. De látta nyúzott vonásain, hogy fárad. Egyenesen egy kikötő város felé tartottak. Szándékukban állt elhagyni a kontinenst. A nap már delelt, amikor megálltak pihenni. Moira nagy örömére, mivel már mázsás súlyoknak érezte a lábait. A lány nem tudta hova tartanak, hisz vele ezt nem beszélték meg. Ahogy Moira a fa törzsének döntötte hátát szinte rögtön el is aludt. Will csak a lány finom szuszogására figyelt fel. Olyan békésen tűnt, mintha most nem épp az életükért menekülnének. Apró mosolyra húzta a száját, ahogy a szendergő szépséget nézte.

-          Ha így tudunk haladni, estére már Lieseben leszünk. Ott szerzünk egy hajót és elhagyjuk a kontinenst. –vázolta a tervet Andrew. Még mindig nem értette teljesen hogy a fiú miért is tart velük.

-          Ő mit fog szólni hozzá? – biccentett William az alvó lány felé.

-          Nem kell tudni a tervünket. Az a lényeg hogy olyan messze kerüljön, innen amennyire csak lehet. – mondta az apa. Tudta jól lánya nem szívesen hagyná el ezt a helyet. De nincs más választásuk. – Pihenj én addig őrködöm. –ezzel a fiú is a lány mellé ült és nem sokkal később ő is mély álomba szenderült. Hisz nem lenne ember, ha több tíz kilométer gyaloglás után nem fáradna el. A volt lovag mosolyogva nézte az alvó fiatalokat. Nem tudta mi lesz kettőjük kapcsolatának vége, de így ahogy egymás mellett aludtak, akár még boldog párnak is nézhetné őket az ember. Ő mindig ilyen férjet kívánt a lányának.

******

A nap már lemenőben volt mikor William arra ébredt fel, hogy valami a nyakát piszkálja. Ez a valami a vállán alvó lány puha lélegzetvétele volt. Végül mindketten felkeltek és indultak tovább. Mire a nap leszállt a hegyek mögött, ők is Liesebe értek. Liese kis halászfalu volt, de hajót, azt mindig lehetett kapni. Nem tudták, hogy az embervadászat híre idáig is eljutott e. Ezért Moira Willel maradt. Szereztek élelmet. Andrew pedig egy hajót. Úgy tervezték hogy pirkadatkor indulnak. De arra nem számítottak, hogy egy asszony felismerte a leányt. Mire hajóra szálltak volna már lesben állt a királyi gárda. Készen a szökevények elfogására. Moirának nagyon furcsa érzése támadt, ahogy a hajó felé vették az irányt. Lehet érezte, hogy valami közeleg. Bár anyjával ellentétben ő nem rendelkezett a látás képességével. De úgy érezte most jól jönne, ha tudná mi vár rá. William elkapta a lány karját. Az angyalarcú lány felnézett a nálánál két fejjel magasabb fiúra.

-          Tessék! Ezzel vészhelyzet esetén meg tudod védeni magad! – mondta a vadász és a lány kezébe helyezett egy míves tőrt. A harminc centis penge veszélyesen csillogott a hajnali napsütésben, a nyelét és a keresztvasat apró kövekkel rakták ki. – Ha valami nem úgy sül el, ahogy terveztük. Megpróbálok mindig melletted maradni. – ezzel egy további szó nélkül elindult Andrew után.

-          William. – kiáltott utána a lány. – Köszönöm, a tőrt is és azt is, hogy segítesz. – mosolygott rá a lány. De tényleg mosolygott. Nem, azaz udvarias vicsor volt, amit a palotában is használt köszönésre.

-          Nem tesz semmit. – húzta széles mosolyra az ajkait.

Ahogy végig vonultak a kihalt falun, semmilyen mozgást nem láttak. A falut a korahajnali köd borította. A csendet csak a három menekülő léptei törték meg. A kikötő szűkös folyósokból állt, a halas ládákból rakott tornyok magasan a fejük fölé értek. A csönd szinte kísértetiesnek hatott, olyan volt ez mit a vihar előtti csend. Érezni lehetett a levegőn a közelgő vihart. Már majdnem a hajónál voltak mikor az első lovag nekik rontott. Andrew előrántotta a kardját. A fém csattanása a másikon vészjóslóan törte meg a kikötő csendjét. Will elkapta a lány kezét és a hajó felé rángatta. Két lovag utánuk indult. A vadász a háta mögé rántotta a lányt. Ügyesen hárította a feléjük érkező csapásokat. A lány is előrántotta a tőrt.

-          Moira menekülj! A hajón találkozunk. – mondta a fiú és lökött egy célirányosat a lányon. Moira a hajó felé indult, de valaki elkapta a csuklóját. Egy kard lendült felé. Maga elé kapta a tőrt.

-          Véged. – morgott rá a lovag. Egy ügyes mozdulattal a lovag szívébe állította a tőrt. A vér minden irányba fröcskölt. Gyorsan a hajó felé kezdett rohanni. De ismét utolérték. Mielőtt azonban a lovag lesújthatott volna a lányra egy kard haladt keresztül a mellkasán.

-          Semmi baj, itt vagyok. – ölelte át fél karral a lányt William. Moira reszketett a félelemtől. Látta, hogy apja három másik lovaggal küzd. De egy negyedik a háta mögé állt és leszúrta.

-          Apa! – kiáltotta el magát, a hangja kétségbeesett sikítássá vált. A feléjük igyekvő lovagokat pedig mintha szél sodorná el, szikrák pattogtak mindenfelé. – Ne, apa! – a lány térdre rogyott. A fiú a karjaiba kapta a zokogó lányt és felsietett vele a fedélzetre. Felhúzta a horgonyt és a hajó elindult a végtelen tengeren át egy új élet felé.

Napok teltek el mire Moira újra hajlandóságot mutatott arra, hogy Williamhez szóljon. Addig csak volt, se nem evett se nem ívott. A fiúnak a szíve szakadt abba, hogy ilyen rossz állapotban kellett látnia. Szívesen átölelte volna, hogy meg vigasztalja a lányt. De nem tehette. Amikor egy este a lány mellé lépett nem tudta mit akar.

-          Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél. Szóval köszönöm. – mondta a lány, de közben a semmibe bámult.

-          Nem tesz semmit. Ez a kötelességem. – mosolygott rá Will.

-          Nem, nem az. A munkaköri leírásodban soha nem szerepelt hasznavehetetlen hölgyek megmentése! – csattant fel a lány.

-          Nem vagy hasznavehetetlen! Én akarom, hogy a feladatom legyen. Emlékszel mit mondtam? – a lány még mindig nem nézett a vadász szemébe. Csak meredten bámulta a végtelen óceánt.

-          Hogy nem fogok csalódni benned? – Moira nem volt biztos benne melyik ígéretét kérdezi. A rövid ismertségük alatt rengeteg mindent megígért neki.

-          Meg azt is, hogy megvédelek, bármitől bármi áron. – mondta és bizonytalanul átkarolta a lányt. Az pedig átölelte a derekát és a mellkasába fúrta a fejét.

Ott akkor abban a pillanatban úgy érezték minden tökéletes. De tudták, hogy holnaptó újra indul a hajsza. Lehet, hogy életük hátralévő részét meneküléssel kell tölteniük. Hiába hitték, hogy mindennek vége, valójában ez volt csak az igazi kezdet. Mert vannak dolgok amiket Freyen nem mondott el a gyermekének. A legenda, a születendő leány. Moira születése felbolygatta a természetfeletti törékeny és ingoványos egyensúlyát. Amit egyszer majd valakinek helyre kell állítania akár az élete árán is.                             

B.U.É.K.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!!!

És ezúton szeretném közölni hogy már dolgozok az új részen, Nagyon sajnálom hogy már jó ideje váratlak titeket. De nem nagyon volt ötletem a történethez. De most itt a Teen Wolf új évada és ebből a pár részből tudtam némi ihletet meríteni. Szóval Nikiék hamarosan visszatérnek. 

Puszi és ölelés: Alli

2/9. Fejezet

Sziasztok drágáim! Itt az új fejezet még nagyrészt időben, ha jól számoltam a heteket. Bár nálam ezt már nem lehet tudni. Nagyon sajnálom a sok késést csak most írok egy másik történetet is amit egyenlőre nem teszek közzé. 

Puszillak titeket: Alli! 

Holdfogyatkozás

9.Fejezet

Titok

-          A nevem Theo Reaken…

-          Ennek most mondani a kéne valamit? – kérdeztem a szétázott fiút.

-          Régen Scott és Stiles legjobb barátja voltam. Csak el kellett költöznünk kilenc éves koromban. – nekem ebből se sok minden esett le. Ilyenkor nagyon szőkének érzem magam, de ez van.

-          Mit akarsz Scott-tól? Halljam! – követelőztem.

-          Néhány hónapja változtattak át.  Amikor meghallottam, hogy van egy igaz alfa Bacon Hillsben az nem is annyira érdekelt. De mikor megtudtam, hogy Scott McCall a neve nem akartam elhinni. – egy szóval csatlakozni akar. De van valami ebben a gyerekben, ami nagyon unszimpatikus. Túl sok a szavai közt a hátsó szándék.

-          És ezért az út közepén kell parádézni? Mi van akkor, ha valami féleszű kivasal? Amúgy az alfád nem mondta, hogy ne jelentsd csak úgy ki, hogy vérfarkas vagy? Amúgy Scott jelenleg nem tartózkodik, a városban szóval ne stoppolj az esőben, mert nincs itt! – feltett szándékom ezt előbb az alfámmal megbeszélni. Száz százalék hogy titkol valamit. Válaszát meg szem várva pattanok be a volán mögé és száguldok haza. Első dolgom volt előbányászni a telefonom és kikeresni a kontaktok közül Scott nevét.

-          Halló? – szólt bele.

-          Scott ismertél te valaha egy Theo Reaken nevű srácot? – egyből a lényegre, minek is kertelnék.

-          Igen még alsóból miért? – szóval igazat beszélt.

-          Mert ma majdnem kivasaltam hazafelé jövet, csak úgy a semmiből ugrott a kocsi elé. Közölte, hogy vérfarkas és téged keres. Nekem nem szimpatikus, túl sok a hátsó szándéka, ha engem kérdezel. – hadartam.

-          Had találjam ki ott hagytad az út szélén? – kérdezte megrovó hangon.

-          Miért vegyek fel mindenkit, aki azt állítja ismer téged? Honnan tudjam, hogy nem sorozatgyilkos? –kérdeztem ingerülten.

-          Jó ezt holnap reggel megbeszéljük. Szia, Niki! –azzal letette a telefont.

-          Kivel beszéltél? – kérdezte Aiden.

-          Csak Scottal. Az egyik régi ismerősét majdnem kivasaltam kocsival. – mondtam. – Többiek? –rajtunk kívül senki nem volt a házban. Ami csoda hisz a ház általában egy méhkasra emlékeztet.

-          Nem tudom! Amikor hazaértem már üres volt. – mondta. Hát ilyen az ideköltözésünk óta nem volt. Csend és nyugalom. Amit én személy szerint utálok. Ekkor a telefonom rezegve adta tudtomra, hogy SMS-em érkezett.

Liam: Szia! Nem tudod hova tűnt Alex? Ethan? Aiden?

Én: Aiden itt van, mellettem a többieket én sem tudom. Miért?

Liam: Scott mondta, hogy kerítsem elő őket. De egyikük sem veszi fel.  

Én: Aiden telefonja nem csörgött. Pedig egy ideje már itt áll mellettem.

Liam: Ez fura! Megmondanád neki, hogy menjen az állatorvosi rendelőhöz? Asszem kiderült valami a Rettegés Doktoraival kapcsolatban!

Én: Mégis mire jöttek rá azok a jómadarak? Mondtam neki el is indult Deatonhoz.

Liam: Köszi. Stiles valami olyasmit mondott, hogy már a második világháború előtt is léteztek. Kimérákat gyártanak, ezek mesterséges természetfeletti lények. Valószínűleg az eltűnt kamaszokból is ez lett. Ja, és ezek a Kimérák állandóan meghalnak. Valamilyen „hiba” miatt. Nekem ennyit mondtak el.

Én: Köszi, az információ morzsákat! A többit majd kiszedem a bátyámból.

Liam: Ki van nálatok otthon? Én egyedül maradtam!

Én: Én is! Aiden volt az utolsó ember itthon!

Liam: Átmenjek? Csak hogy ne legyél egyedül!

Én: Csak ha nem baj! Mert ha így folytatjuk magas lesz a teflonszámlám.

Liam: Panaszkodik a milliárdos. Mintha nem lenne miből kifizetni. Indultam. Öt perc és ott vagyok.

Én: Nem panaszkodok! Csak előrelátó vagyok! Rendben.

Na, ez egy érdekes párbeszéd volt. Liam csakugyan betoppant öt perc múlva. A hajából csöpögött a víz. El is felejtettem, hogy esik az eső. Elég rendesen elázott szegényem. A kezébe nyomtam egy törülközőt.

-          Ne csöpögd össze a lakást. Nekem kell feltakarítanom. – mondtam. – Gyere, kapsz száraz ruhát. Szerintem a méreted megegyezik Aidenével. – húztam fel az emeletre.

-          Köszi! –törölte meg a haját a törölközőbe. Olyan aranyos. Pont, mint egy ázott kiskutya. Betrappoltam vele Aiden szobájába.  

-          Válogass kedvedre! – nyitottam ki a ruhásszekrény ajtaját.

-          Aiden nem fog szólni?

-          Nem azt fogja hinni én voltam! Mindig csórom a pólóit. – hát igen volt már olyan hogy az összes pulcsija átvándorolt az én szekrényembe. De ha egyszer olyan jó kényelmesek.

-          Hát akkor, köszi! – mászott bele a szekrénybe.

-          Ez csak természetes. A nappaliban találkozunk. – mondtam és kiléptem a szobából. A fejemet leginkább egy túlérett paradicsomhoz tudnám ilyenkor hasonlítani. Túlságosan is belezúgtam Liambe. Öt perccel később lecsoszogott a lépcsőn Aiden ruháiban. – Kérsz teát? Kávét? Forró csokit? Kakaót?

-          Őhm… teát kérek. – mögöttem ő is belépett a konyhánkba. Gyorsan csináltam neki teát magamnak meg egy nagy adag vaníliás forró csokit. Aztán visszamentünk a nappaliba tv-zni. Az egyik csatornán pont a Démonok Között ment. Meg is akadtunk ott. Mivel néha az életem is olyan ezért nem nagyon szeretem a horror műfajt. Pontosan ezért bátor vérfarkas katonaként az egyik jelenetnél úgy megijedtem, hogy Liam vállába fúrtam a fejem. Mire ő elég érdekes fejjel nézett rám, de közben fél karral átkarolt. – Kikapcsoljam? – kérdezte suttogva.

-          Nem. Nem ijedtem meg. – mondtam hangosan. – Annyira. – ezt már kicsit kisebb hangerővel mondtam. Mire elmosolyodott és még közelebb húzott magához. Nem terveztem újra a képernyőre nézni ezért őt tanulmányoztam. Egyszer csak oldalra fordította a fejét. A tekintetük találkozott, olyan közel voltunk egymáshoz hogy az orrunk pedig majd nem összeért. Egy pillanattal később pedig megéreztem az ajkait az ajkaimon.

„Eközben az állatorvosi rendelőben”

„Aiden”

Furcsa hogy Niki közvetítésével kellet megtudnom, hogy Scott, keres. Azonnal el is indultam a rendelő felé. Az összefüggő esőfüggönytől szinte semmit nem láttam. De szerencsére sikerült eljutnom odáig egy darabban. Hisz ki azaz elvetemült, aki szakadó esőben motorozik? Hát persze hogy én. Bent nagy volt a forgatag, Kira és Brett valamin elmélyülten vitatkozott. Stiles és Scott valamit nagyon nézett egy papíron. Mellettük Lydia, Allison és Malia tárgyalt valamit. A drága öcsém pedig beszélt valakivel telefonon. Az érkezésemmel kezdetét is vette a zárkörű gyűlés. Hogy Niki és Liam miért nem lehetett itt? Míg az előbbinek teljesen a másik ereje elsajátítására kell összpontosítania addig a másiknak a farkas énje kezelésére. Több érdekes információ is kiderült. A dokik már a második világháború előtt is léteztek. Ezt mind egy könyvből. De a legfontosabb hogy még a megszokottnál is nagyobb bajban vagyunk. Ami azért gáz mivel alapból is mindig nagy bajban vagyunk. De így? Ezt sérülések nélkül lehetetlen túlélni. Egy újabb háború küszöbén állunk. Bár ez a mi átokverte kisvárosunkban senki nem lepődik meg. Asszem elő kell ásnunk a csatabárdot.       

2/8. Fejezet

Sziasztok! Nagyon régen enm volt rész, és ezt nagyon sajnálom. De ralig látok ki a sok tanulnivaló közül. Van olyan hogy két hétig arra sincs időm hogy a gépemet bekapcsoljam. De írni így is írok. Csak nagyrészt óra alatt és a füzeteim hátuljába. Nagyon szeretem ezt a blogot és eszem ágában nincs abbahagyni. De remélem enyi késéss után is tetszeni fog ez a rész. Jó olvasáast. Ha tetszett és nyugottan írjatok véleményt és iratkozzatok fel. Mint láttátok mostmár Wattpadra is felkerü a Holdfogytakozás. Át nem írtam csak simán felrakta.

Puszil és ölel: Alli!

Holdfogyatkozás

8.Fejezet

Hogy nekem minden összejön!

 Rengeteg idő telt már el mióta Caleb megjelent. James és Alex elkezdett egy nagyon kimerítő és sok időt elfoglaló intenzív edzést. Meg fogom csapkodni őket. Megint szabadidő nélküli életre kárhoztattam. Amúgy lassan karácsony. Kibuktam. Finn visszaszállingózott hozzánk. Az emberek megint beköltöztek. Sőt Allison az apja üzleti útja miatt egy hétre hozzánk költözött. De valami történt. Egyre több kamasz tűnt el a napokban. Szám szerint tíz. A druida gyilkosságokkal kapcsolatban semmi nem derült ki mostanában. Egyszer csak csörgött a mobilom! Liam!

·         Szia! Remélem, tudsz róla, hogy este tizenegy van. - förmedek rá.

·         Niki... A suliba...Vala... Elkapta Scottot... Segíts... Nem tudo... Ik ezek...- megszakadt a vonal! WTF? Most meg mi a franc van? Gyorsan vettem fel egy fekete nadrágot ugyanilyen pulcsival és bakanccsal. Az erkélyen keresztül távoztam. Két perc alatt a gimihez értem. Onnan már csak fél perc kellet, hogy megtaláljak egy halálra rémült Liamet.

·         Mi történt? - guggoltam le mellé.

·         Elkapták... Én... Meg kell mentenünk... Niki még itt vannak! - hadovált össze-vissza.

·         Kik és kit kaptak el? - asszem kicsit megzavarodtam.

·         Scottot elkapták! - ekkor megjelent három robotszerű alak. Az egyik Scott ájult testét vonszolta. Nekiugrottam! Nem bírtam el egyikkel sem. De annyit elértem, hogy Liam el tudta vonszolni Scottot.

·         Kik vagytok? – kérdeztem.

·         A Rettegés Doktorai vagyunk! Nem állhattok az utunkba! - szólaltak fel egyszerre a robotszerű hangok. WTF? Ma már sokadszorra. Közben ők elpárologtak. De komolyan! Elrángattuk a sérült alfát Dr.D-hez, hogy nézze, meg mi baja van! Közben a telefonom rákezdet a The Phoenix-re. Lekéstem az esti edzést!

·         Hol a francba tekeregsz? - Alex morcos. Nem is kicsit. - Válaszolnál? - oh, elkéstem.

·         Dr. D-nél. Scottot és Liamet megtámadták. Jöttem segítségnek. - meséltem a mágusomnak.

Hallottam, hogy a fogát csikorgatta. Igen bevallom, én vagyok a kiidegelés művésze. Scott erre az élő példa. Az alfa haza zavart azzal, hogy holnap reggel megbeszélés. Otthon egy nem túl barátságos James és egy felfújt hólyagra emlékeztető Alex várt a kapuban. Ahogy kiszálltam furcsa érzés fogott el és éreztem, hogy elkezdek szédülni. A kezeimből lila szikrák csaptak fel. Körülöttem felfénylett egy ötágú csillag. Aztán csak arra emlékszem, hogy Alex rohan felém. Utána se kép se hang, minden elsötétült.

 ****

A szobámban tértem magamhoz. A fejem sajgott. A fejembe szépen lassan kúsztak vissza az események. A Rettegés Doktorai, Alex idegbaja, hogy megmentettem Scottot és Liamot. A lila tűzből álló csillag. Felültem az ágyban, de meg is bántam forgott velem a világ. De azért kimásztam az ágyból. Nagy mázlimra ma szombat van. Meg is halnék, ha suliba kéne mennem. Nem sikerült hang nélkül elaraszolnom a fürdőbe mivel nekiestem az ajtónak, és seggre ültem előtte. Alex kómás fejjel rontott be az ajtón és kanalazott össze. Csak úgy megsúgom, hogy hajnali fél három van. Az előbbi műsorom pedig nagyot szólhatott. A világ ismét forog és mindent ellep a feketeség.

Moira velem szemben áll. Arca aggodalmas kifejezést öltött. Valami nagyon nem stimmel, ezt éreztem. Olyan érzésem van mind, ha nem lennék teljesen ura önmagamnak. Az erőm elszabadult, szinte az irányít engem és nem én azt. De mind, ha észre sem venné, hogy itt állok vele szemben. Valami csattantás hallottam a hátam mögül. Megfordulva Kyle nézett vissza rám. Na, őt sem mostanában láttam.

-          Kyle hát te hol kószáltál az elmúlt hónapokban? – kérdeztem mosolyogva a fiút.

-          Erre is arra is! Volt egy kis elintézni valóm. De téged ez miért érdekel? – valamit titkol. Női megérzés. Nagyon kíváncsi természetem van, de most megpróbálom türtőztetni magam.

-          Rendben, elhiszem! Történt valami érdekes? Moira miért nem vesz észre minket? – halmoztam el kérdésekkel.

-          Az egész természetfeletti világ attól zeng, hogy Niki Hale megszelídítette az öt vadász egyikét! Ráadásul Scott falkája is egyre híresebb. A Nemoton pedig továbbra is vonzza a természetfelettit a drága fejre állított természetfeletti katyvaszotokba. – magyarázta. Arról eddig is tudtam, hogy elég sok lény csak azért jön hozzánk, hogy mert a város magához vonzza őket. Bacon Hills még mindig a régi, mármint régen nem volt Nemoton. Vagyis volt csak nem aktiválta egy féleszű kamasz se. Már bocsi Scott. Elkalandoztam egy kicsit a tárgytól.

-          Szóval híresek vagyunk! Bár ezen Stiles viselkedése után meg sem lepődők, a suli állandó lerombolásáról pedig ne is beszéljünk. – erre felnevetett.

-          Igen láttam a tegnap esti akciódat! – azokra a robotszerű izékre céloz.

-          Tudod mik azok a valamik? – fogalmazás ötös Niki. Pacsit magamnak.

-          A Rettegés Doktorainak nevezik magukat! Hallottam egy két dolgot róluk az évszázadok során. Az első olyan maszkot egy Sebész nevű tudós alkotta, az elektromágneses hullámzások összesűrítésével…

-          Azokból van pár Bacon Hills-ben! – kedves vagyok mi? A szavába vágok.

-          Az ok, amiért most a ti drága kisvárosotokat találták meg az nem más, mint hogy megtanítsanak néhány kamaszt arra, hogy ne játszanak olyan erőkkel, amit nem ért.

-          Nemoton? – vágtam a szavába. Hisz mi másra is célzott volna. Ilyen a mi szerencsénk, hogy az a fatörzs mindig visszatér. Már lassan kezd fatönk allergiám lenni. Más ember a pókoktól fél Niki Hale meg a fatönköktől. Ez bekerülhetne a topp öt furcsa fóbiák közé.

-          Igen én is erre a következtetésre jutottam. Mert az, amit ti azzal a fával leműveltetek az nem semmi! Már évezredek óta nem volt aktív a Bacon Hills-i Nemoton. – magyarázta Kyle.

-          Nem fa! Csak egy pszichopata fatönk. – igen ilyen is van. Mi ezt már megtapasztaltuk. Hirtelen minden kezdett kivilágosodni körülöttem, felébredek!

Alex aggodalmas feje jelent meg először a látómezőmben. A gyengélkedőn voltam. James fel-alá járkált az ágyam mellet. Világosbarna hajába már néhány ősz tincs vegyült. Most hogy feladta a vadász létét nem halhatatlan többé. Néhány hónap alatt nagyon sokat öregedett. De őszülni csak manapság kezdett. Jobb, ha nekiállok megkeresni azt a visszafordító igét, vagy az átok fél éven belül végezni fog vele. Erről a tervemről még senki nem tud, és ha rajtam múlik az utolsó pillanat elöltig nem is fog.

****

A hétvége elég gyorsan elrepült. Hétfő reggel van a diákok rémálma. De van ebben a hétfőben valami jó: Jövő héten téli szünet. Na, ezt már szeretjük. Stiles és Lydia nagy erőkkel kutat a történelemben a Rettegés Doktorai után. Megjegyzem eddig eredménytelenül. Scott duplázta az őrséget a városban. Szóval hadi készültségben vagyunk. Vészhelyzet esetén két perc alatt kell csatasorba rendeződnünk. Húzós ez a szemeszter az már egyszer biztos. De plusz poén, csak hogy kicsit normál kamasznak is érezhessem magam. Az hogy Lydia és Allison nekiállt kerítőnőt játszani. Elmondásuk szerin nagyon jó pár lennénk Liammel. De azt nem vallom be nekik, hogy nagyon is tetszik a szöszi. Mert nem az hogy nem tetszik csak még soha nem volt komoly kapcsolatom. Mert Aidentől mindenki fél. Csak nagy nehézségek árán sikerült kimásznom az ágyból. Magamra kaptam pár melegebb ruhát, mivel kint havazott. Vállamra kapva a táskám, indultam el az iskolába mivel már megint elaludtam és el fogok késni. Ami manapság szokásommá vált. Rohantam be a matekterembe hogy még Ms. Moon előtt érkezzek. A ritka esetek egyike, szerencsém volt. Két perccel a tanár belépése előtt vágódtam le Liam mellé. Ő csak mosolyogva rázta a fejét.

-          Niki esküszöm, veszek neked egy ébresztő órát! – mondta széles vigyorral az arcán.

-          Tehetek én róla hogy Aiden feje kemény és eltört rajta az órám? – kérdeztem ártatlan mosollyal.

-          Ms. Hale, Mr. Dumbar ha befejezték az eszmecserét kezdeném az órát.

-          Még mindig a szíve csücske vagyok. – suttogtam oda a szöszinek.

-          Ha így folytatjuk ez a helyzet nem is fog változni.

-          Mind, ha amúgy változna. – suttogtam cinikusan.

-          Mi lesz a következő órád?

-          Francia. Neked?

-          Kémia.

Kicsengetésig önmagamat meghazudtoló csendben ültem. Aztán francia. A téli szünet közeledtével majdnem mindenből dogát írunk. Aztán spanyolom volt. csak tudnám ki volt az, aki egymás után rakta a két nyelvórámat. Utána Mrs. Martint idegeltem Ethannel karöltve. Hozzáteszem majdnem szétrobbantottam a labort. A kémia és én az két külön univerzum. Az utolsó két órám tesi. Bár ha az ember, sport szakra jár a dupla tesin meg sem kell lepődnie. Nagy léptekkel indultam el a lacrose pálya felé, ahol a fiúk már a bemelegítő köröket futották vacogva. Nem tudom, télen miért nem edzhetnek bent. Az egészből annyi maradt meg hogy Maliaval hülyéskedtem. Liam kiharcolta, hogy vigyem haza, mert fáradt. Amit persze meg is tettem. Annak a kék szempárnak nem lehet nemet mondani. Nem egyáltalán nem csöpög a nyálam. De akkor is olyan helyes és kedves. Totálisan belezúgtam. De ezt nem merem elmondani senkinek. Elvben bátor vagyok, ha harcról van szó, de szerelemben már kevésbé. Nekem sincs kőből a szívem. Kitettem Liamet a házuknál és haza indultam. Egyszer csak egy fiú futott ki elém az erdőből. Az eső szakadt így csak éppen hogy sikerült negálnom. Kipattantam a Kocsiból.

-          Neked teljesen elmentek otthonról? Mi van, ha nem tudok időben fékezni? – üvöltöttem rá az ismeretlen fiúra.

-          Bocs kislány nem akartalak meg ijeszteni! – oh, hogy…

-          Egoista majom. –mordultam rá alig halhatóan.

-          Lehet egy kérdésem kislány? Nem tudod, hol találom Scott McCallt?  - a vér is meghűlt bennem.

-          Ki vagy te?

-          A nevem Theo Reaken…